ifj. Vári Zoltán
A demokratikus iskolarendszer védelmében folytatott küzdelem Magyarországon, és Ramocsaházán
(A ramocsaházi népiskolák működése 1945-1948 között)
Tartalom:
1 Az egyházi iskolarendszer államosításának kora Magyarországon
1.1 Történelmi, oktatáspolitikai előzmények
1.2 Előjelek
1.3 Az első erőpróba
1.4 A döntő roham
1.5 A végkifejlet
2 A ramocsaházi egyházi iskolák működése 1945-től 1948-ig
2.1 Ramocsaháza a II. világháború után
2.2 Ramocsaházán működő egyházak
2.3 A ramocsaházi népiskolák 1945-tő 1948-ig
2.4 Az egyházak illetve népiskoláinak helyi gazdasági alapjai, a kántortanítók fizetése
2.5 Fejlesztési törekvések
3. A ramocsaházi egyházi iskolák államosítása
3.1 Előzmények
3.2 Agitáció és agresszió
3.3 Az államosítás után
1. Az egyházi iskolarendszer államosításának kora Magyarországon
1.1 Történelmi, oktatáspolitikai előzmények
1945. áprilisában fejeződtek be hazánk területén a második világháború hadműveletei, s néhány hónap múlva, a meglévő hazai iskolaszerkezet alapvető megváltoztatását célzó politikai törekvések indultak. Ezek sora 1945. augusztus 16-án az általános iskola létesítéséről szóló miniszterelnöki rendelettel indult, amely az egyházakra súlyos terheket rótt.
Az általános iskola az osztatlan népiskola elavultnak ítélt rendszere ellen irányult. Az osztatlan népiskola önmagában nem feltétlenül kifogásolható, ha speciálisan kiképzett tanítóval, alkalmas épülettel, valamint megfelelő szakfelszereléssel rendelkezik. Hazai osztatlan népiskoláink azonban ekkortájt nem ilyenek voltak: egy vagy két tanítójuk már képtelen volt ellátni népes tanulócsoportjait a XX. század közepén szükséges modern alapműveltséggel. Több tanító alkalmazásához, alkalmasabb iskolaépület építéséhez, kellő szakfelszerelés rendelkezésre bocsátásához azonban hatalmas anyagi erőket kellett volna számukra mozgósítani, kétségkívül az állam irányításával. Ebben az időszakban az egyházak működtetik az iskolák 61,7%-át, az esetek többségében csak a mindennapos működés költségeinek fedezése lehetett a reálisan elérhető cél, Jelentős, és széleskörű beruházásokra ekkor már végképp nincs lehetősége az egyházaknak. Az egyházi földbirtokok elvesztése megszüntette az intézmények gazdasági alapjait, tovább növelte az államitól való függésüket. Tény, hogy az osztatlan népiskolák korszerűsítésének átfogó reformprogramja a háború utáni években már halaszthatatlan volt. Ezt azonban nem oldotta meg sem az általános iskola bevezetése, sem később a teljes hazai egyházi iskolarendszer államosítása.
1.2 Előjelek
A hazai baloldali politikai erők, a Magyar Kommunista Párt vezetésével, már 1945-től a hatalom megragadására törekedtek, s ennek érdekében minden eszközt felhasználtak. Szerintük szovjet mintájú radikális szocialista-kommunista iskolareformra volt szükség Magyarországon. Először az egyházak társadalmi, civil bázisa került célkeresztbe.
1946 júliusában a belügyminiszter feloszlatta az összes, 1945 előtt is létezett, majd azóta újjászerveződött ifjúsági és felnőtt-, vallásos és civil-polgári egyesületet. Tanáregyesületek igényes folyóiratok szűntek meg. Sok régi polgári beállítottságú tanügyi szakembert, tanítót, tanárt elbocsátottak (számosat közülük ártatlanul internáltak). Hivatalos szervek nagy erővel terjesztették országszerte a diákság, a munkás- és parasztifjúság közös szervezetét, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséget (MADISZ), valamint a Népi Kollégiumok Országos Szövetségét, amelyek a Magyar Kommunista Párt rejtett irányítása alatt álltak. Újságokban, pártgyűléseken egyre több vád hangzott el az egyházi iskolák ellen, melyeket haladás-, tudomány-, szabadságellenességgel vádolták, iskoláik belső világát elmaradottnak, minősítették. Másik kedvelt téma volt a falusi felekezeti iskolák állami támogatása.
A szocialista-kommunista radikális iskolareform megvalósításában vezető szerepet játszott Ortutay Gyula, aki az 1945-1948 között a Magyar Kommunista Párt „beépített embere” volt a Kisgazdapárt vezetésében, 1947. március 14-én lett vallás- és közoktatásügyi miniszter.
1.3 Az első erőpróba
1947 februárjában Ortutay felvetette a fakultatív hitoktatás tervét, majd a többi baloldali párt egyetértésével törvényjavaslatot készített az iskolákban meglévő kötelező hitoktatás megszüntetéséről, helyébe a fakultatív hitoktatás bevezetéséről. Ezt azonban lakosság jelentős részének országos tiltakozása, valamint az egyházak egységes politikai ellenállásának következtében visszavonták. Az egyházak félre tudták tenni a kérdés konkrét teológiai megközelítését. A protestáns egyházak teológiai szempontból nem határolódott el a javaslattól, de egyházvezetőik többsége látta a mögöttes szándékot, ezért elutasította a javaslatot. A protestáns-katolikus szövetség nagyban hozzájárult a sikerhez. A "meggondolatlan kezdeményezésért" álszent módon maga a kommunista pártvezető, Rákosi Mátyás rótta meg a Kisgazdapártot.
1.4 A döntő roham
1948. január 10-én Rákosi Mátyás a hatalom birtokába jutott baloldali erők nevében már kifejezi a felekezeti iskolák államosításának általuk vélt politikai szükségességét. E politikai erők 1948 tavaszán indították meg döntő rohamukat az egyházi iskolák ellen. Az állami intézmények, baloldali pártok, szakszervezetek népnevelői elárasztották az országot, hogy a lakosságot, főként a szülőket az egyházi iskolák államosításának szükségességéről agitálják. Különösen nagy figyelemmel foglalkoztak a felekezeti iskolák pedagógusaival, főként a falusi tanítókkal, felvillantva előttük a jövőbeli magasabb javadalom lehetőségeit.
Ortutay miniszter 1948. májusában azután már mint kész, befejezett tényt közölte a nyilvánossággal, hogy az országgyűlés a nem állami, köztük az egyházi iskolákat államosítani fogja. A bejelentés országos elutasítást váltott ki; az iskoláikat megtartani kívánó vallásos szülők országszerte demonstráltak. Ekkor érték el az egyházi iskolák elleni támadások is a tetőpontjukat: az állami és pártszervek hadjárata szünet nélkül, egyre nagyobb agresszivitással folyt ellenük. A hatalom szocialista-kommunista birtokosaival szemben azonban a tanszabadság és a demokratikus iskolarendszer védelmében folytatott küzdelem nem lehetett eredményes.
1.5 A végkifejlet
1948. június 16-án a magyar országgyűlés megszavazta - a Demokrata Néppárt képviselőinek ellenzése mellett - az egyházi iskolák államosításáról szóló 1948. évi XXXIII. törvényt. E napon a parlamentben kétségtelenül hatályos, de erkölcsileg megkérdőjelezhető törvényt alkottak az egyházi iskolák erőszakos elvételéről. A jogszabály indoklása ingatag, érvelése hamis, félrevezető volt. Az egyházi iskolák államosítását nem pedagógiai-tanügyi érvek indokolták, hanem konkrét szocialista-kommunista hatalmi célok.
A kommunista párt által irányított szekularizáció az egyházak szoros állami felügyelet alá helyezését, mozgásterük folyamatos beszűkítését, kompetenciáik fokozatos elvesztését jelentette. Dolgozatom választott témája csak a szekularizáció részterületeire irányul. Azt azonban fontosnak érzem bemutatni, hogy az egyházak térdre kényszerítésére, az iskolák államosítására a hatalom minden eszközt bevetett. Tanult a kötelező hittan kapcsán kialakult helyzetből, és tudatos társadalmi kampánnyal vezette be döntését. Politikailag az egyházak megosztására, ezzel az egységes társadalmi fellépésük megakadályozására törekedett. A vezető egyéniségeket időben eltávolította, nem riadt el a közvetlen fizikai erőszak, a megfélemlítés eszközétől sem. Jól példázza ezt, hogy 1948 májusában lemondatták Ravasz László püspököt, a Református Egyház Egyetemes Konventjének elnökét, később pedig Révész Imre tiszántúli püspököt kényszerítették távozásra. Az evangélikus egyház több vezetőjét, köztük Ordass Lajos püspököt letartóztatták, és koncepciós perben elítélték. 1948 őszére a református és az evangélikus egyház térdre kényszerült, kiszolgáltatva egyezményeket kötött a kommunista kormányzattal. Utolsóként a katolikus egyház kényszerült meghátrálásra. Mindszenty József érsek, hercegprímást 1948. december 26-i letartóztatását, és életfogytiglani börtönbüntetésre történő elítélését követően, az államhatalom „megkoronázva” eddigi tetteit a zsarolás eszközéhez nyúlt. Elrendelték több mint 11.000 férfi és női szerzetes 1950 kora nyári internálását vagy kitelepítését. Ezt követően 1950 augusztusában a katolikus püspöki kar ellenállása is összeomlott, és megegyezést kötött a kormánnyal. Ebben utólag elismerték többek között az iskolák államosítását.
Az egyházak kényszerből eleget téve a törvénynek, átadták iskoláikat az állami tanügyi szervek képviselőinek. Hatalmas anyagi érték óriási pénzösszeget érő telkek, épületek, könyvtárak, szertárak, sokasága került minden ellenszolgáltatás nélkül a pártállam birtokába. De még nagyobb szellemi – lelki - erkölcsi érték ment veszendőbe a keresztény kultúra, és művelődés alapjainak a megszüntetésével.
A diktatórikus berendezésű állam nyíltan degradálta iskola-fenntartási monopóliumát, mindenki mást kizárva ebből a XX. században magától értetődő szabadságjogból.
2. A ramocsaházi egyházi iskolák működése 1945-től 1948-ig.
2.1 Ramocsaháza a II. világháború után
Ramocsaháza a II. világháborúban jelentős emberveszteséget szenvedett. A település veszteségének jelentős részét képezte a munkaszolgálatra elhurcoltak, a frontszolgálat közben hősi halált halt katonák, valamint a zsidóüldözés miatt elhurcolt, vagy az elől elmenekült izraelita vallású lakosság. Bár többször is átvonultak fegyveres egységek a településen, súlyosabb harcok nem voltak a település belterületén. Így az infrastruktúrában keletkezett kár viszonylag kis mértékű volt. A harci cselekmények megszűntével újraindult az élet. A település mérete - a maga 1800-1900 lakosával - megyei viszonylatban nem tekinthető igazán nagy községnek. Mégis a környező 2-3 település közigazgatásának is többször ellátta a központi szerepét a századelőtől a XX. század közepéig. Érdekes körbenézni a 30-as években a településen. A termőföldek magántulajdonban vannak, a lakosság szorgalmas, van néhány működőképes kisbirtok, de a település gazdasági és társadalmi életében az a néhány birtokos család dominál, akik a föld nagyobb részével rendelkeznek. A Tatár, Endrődi, Mikecz családok, és a szegény lakosság viszonya a korszakhoz képest rendezett. A földosztás ugyanakkor sokak régi álmát váltja valóra, és alapjaiban rendíti meg az addig kialakult gazdasági és társadalmi rendet.
2.2 Ramocsaházán működő egyházak
Hogy teljesen érthető legyen az 1948-ban Ramocsaházán élő emberek gondolkodása, élete vissza kell lépnünk néhány évet az időben.
1887. évben ez olvasható az Egyházközség Presbiteri Jegyzőkönyvében: „Elnöklő lelkész felhívja az egyháztanács figyelmét arra, hogy az iskola oly elhanyagolt állapotban van tisztaságára nézve, hogy annak kimeszelése elkerülhetetlen.”
1889. évben a következőket találjuk az egyházközség irataiban:„Lelkész jelenti, hogy Koczok Jánosné úrnő Nyárády György útján a lelkésznek e tárgyban hozzáintézett megkeresése azon ajánlatot tette, hogy a parochia szomszédságában levő puszta telket hajlandó átbocsátani az egyház részére 200 frtért.”
A telekre iskolát kívánt építeni a gyülekezet, amely a harmincas években megvalósult. A felépített iskola természetesen magába foglalta a tanítói lakásrészt is.
A református egyház ebben az időben 201 egyházfenntartói járulékot fizető egyháztagból, és azok családtagjaiból ált, kb. 1000-1100 ember alkotta a teljes gyülekezetet.
A református gyülekezet erős, a XIX század vége és a XX. század eleje jelentős fejlesztéseket, felújításokat hozott. Azt hogy az iskola épülete az akkori elvárásoknak megfelelő minőségben készült el jól mutatja, hogy az oktatás céljait 60 éven keresztül szolgálta.
Jellemző a település gazdasági, és morális erejére, hogy a gazdasági világválság közepette református iskolaépítés zajlott, a II. világháború alatt közös összefogással katolikus templom épül. Az új templomot 1943-ban adták át, és a római és görög katolikusok közösen használják. A katolikus lakosok száma ebben az időben 800 – 900 főre tehető. A katolikus egyházközség a középkor vége óta templomtalan volt. Egyházi iskolát azonban működtetett. A 20-as 30-es évek kiemelkedő helyi szereplője a katolikus kántortanító Gáspár János, aki 1920-tól haláláig, 1943. december 17.-ig dolgozott a településen. Ez idő alatt az 1947. november 12.-én kelt működési bizonyítvány szerint: „kiváló képességei, és munkája jutalmául több ízben részült mind egyházi, mind világi felettesei részéről elismerésben és dicséretben. Apostoli nevelőmunkájáért az egri érsek úr címzetes igazgatóvá nevezte ki.”
Katolikus helyi értelmiségként fáradhatatlanul szervezte a templom építését.
Szándékosan akartam bemutatni ilyen részletességgel a helyi egyházközségek népiskola építő, fejlesztő munkáját. A helyi közösségek erősek fejlesztésekre készek, és képesek voltak. Jól példázzák ezt az 1945-48 előtti 20 év - előzőekben leírt – fejlesztései. A megerősödő kisközösségek tagjainak személyes adománya, munkája ott volt az épületekben, sajátjuknak is érezték azt. Az államosítás megakadályozását személyes ügynek tekintették, hiszen ember és egyház kapcsolata akkoriban sokkal szorosabb volt. Úgy érezték, hogy amit az egyháztól, a helyi közösségtől vesznek el, azt tőlük veszik el. Az új rendszer ideológiáját a közös tulajdonról nem értették, hiszen így is a közösségé volt a tulajdon.
2.3 A ramocsaházi népiskolák 1945-tő 1948-ig.
Nem szabad azonban túlzó módon idealisztikus képet festeni a korszakról. A viszonylag jó feltételek nem jelentették azt, hogy a település két népiskolája képes volt a modern és egyre bővülő ismeretek átadására.
A római katolikus népiskolában, az 1945/46-os tanévben 2 tanári állás volt de csak az egyik került betöltésre. Egy 1945. október 17.-i kimutatás szerint „a második állás betöltése hirdetve van” Az oktatás formája 6 osztályos osztatlan népiskola, tanulói létszám ebben a tanévben (1-6 osztály) 109 fő. A kántortanító Tóth Béla 1945. május 9-től 1947. október 31-ig.
Az iskola fenntartója az egyházközség, a konkrét fenntartói döntéseket az iskolaszék hozza. Az iskolaszék elnöke a rk. népiskola esetén Marosvölgyi István helyi plébános. A ramocsaházi katolikus népiskola működési körülményeiről objektív képet ad az Évzárójelentés az 1946/47-es tanévről.
A jelentésből kiderül, hogy az ekkor már 8 osztályos osztatlan népiskola 1db. 63 m2 alapterületű tanteremből, és 1db 2 szobás tanítói lakásból ált. Szertárral, tornateremmel nem rendelkezett, játszóudvara bekerített, 200 m2 alapterületű, megfelelő állapotú.
A népiskola nem rendelkezett vagyonnal. A „politikai község” évről évre megszavazott községi segéllyel támogatta a népiskolát. A felszerelésből hiányoztak egyes „szemléltető eszközök, térképek, glóbus, mértékek.” Az 1-8 osztályban 129 gyerek tanult, a település 290 iskolaköteles gyermekéből. A jelentés beszámol arról, hogy a tanító felügyeletével rendszeres volt a tanulók templomba járása, és el voltak látva a legszükségesebb tankönyvekkel, tanszerekkel. A népiskola fűtése, takarítása rendben megtörtént, melyet az iskolaszolga végzett.
A fűtést támogatta a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium 200 Ft. utalványozásával (3. melléklet)
1946. november 17.-án volt a szülői értekezlet, 1947. május 20.-án volt az iskolában a tanfelügyelő. Népiskolai ünnepélyt szerveztek október 6.-án, és március 15.-én, valamint május 6.-án a madarak és fák napján.
Az iskola berendezéséhez tartozott ekkor körülbelül 25-30 db. 100-120 cm-es olajfestmény, amelyeken történelmi személyek, események voltak megörökítve. Ezek a képek az államosítás utáni évtizedekben eltűntek az iskola kis harangjával együtt.
Egy helyzetjelentés szerint1947/48-as tanév elején két tanerő oktat 1-2 (58 tanuló) 3-8 (78 tanuló) a második pedagógus Antal János görög katolikus tanító. A tanév folyamán Ajakra távozott Tóth Béla helyére Berényi József került.
A településen Egyházi egyesületek, társulások szervezése is folyt, egészen azok felszámolásáig. Marosvölgyi István plébános jelentése szerint Ramocsaházán Férfi Liga, Katolikus Szülők Vallásos Szövetsége, Rózsafüzér Társulat, Sz. Ferenc III. rendje működött. A szervezetek közül csak a szigorúan hitbuzgalmi Rózsafüzér Társulatot hagyták működni a pártállam éveiben.
A 290 iskolaköteles gyerekből 160 a református népiskolába járt. Általában itt 2 tanító oktatta, nevelte a gyereket. A működés feltételei, és körülményei hasonlóak voltak a katolikus népiskola körülményeihez. Egyedüli könnyebbséget csak az egyházi birtok nagyobb mérete jelentette.
Mikola István ebben az időben a lelkipásztor. A kántortanítói feladatokkal Nagy Mihály igazgatót, és Kovács Sándort bízta meg a presbitérium. Nagy Mihály református iskolai tanító a katolikus Gáspár tanítóhoz hasonló jelentőségű személyisége a ramocsaházi oktatásnak. Ő is hosszú évtizedeket töltött Ramocsaházán, és gyerekek generációit nevelte. Az államosítás után az állami általános iskolába tovább dolgozott.
2.4 Az egyházak illetve népiskoláinak helyi gazdasági alapjai, a kántortanítók fizetése.
A római katolikus egyház tulajdonában ekkor 8 kat. h. föld volt a község délkeleti részén lévő „feketetagban”, Oreskó Gizella felajánlásából.
A református egyház tulajdonában a lelkészi javadalmi szántóföld több mint 30 kat. hold, az egyház pénztára számára gyümölcsözött 10 kat. h. szántóföld. A kántortanító javadalmi szántóföldterülete több mint 17 kat. h. volt. A különböző jogcímeken, és formákban összesen birtokolt földterület a szántókkal, az erővel, és a temető területével együtt elérte a 100 kat. h.-t. Ezen földek zöme település északi, északkeleti részén feküdtek, és a tulajdon jellege ráragadt a terület elnevezésére: „paptag” „tanítótag”. Az egyházak pénzbevételei szűkösek. A háború utáni évek konkrét javadalmazásáról legjobb leírást a tanítói állást meghirdető újságcikk adja. A Magyar Nép napilap 1945. július 14.-ei számában Gáspár kántortanító megüresedett állását a következő feltételekkel hirdetik: „Egy tanerős iskola tanítójának javadalma: természetbeni lakás, 2 kat. hold föld, 10% helyi járandóság, a többi állami segély”
A föld mennyisége a református egyháznál nagyobb volt a bővebb lehetőségek miatt. A rendszer azonban ugyanúgy működött. Az állam fizette a kántortanítókat, és ennek a 10%-át fizette be a fenntartó egyházközség, vagy gyülekezet „a tanító helyi javadalmaihoz hozzájárulás” címen. Ezt az állami javadalmazási formát nevezte a köznyelv állami segélynek. Konkrétan ez az összeg 1947-ben 134 Ft volt havonta, tehát ennyi pénzt kapott a tanító a természetbeni javadalmain kívül. Az összehasonlíthatóság kedvéért írom le, hogy egy átlagos évközi vasárnap a hívek teljes perselyadománya ebben az időben 20-30 Ft. között volt.
2.5 Fejlesztési törekvések
A népiskola fejlesztése, korszerűsítése érdekében az egyházi népiskolák elkezdték tervezni az osztálybontás személyi feltételeihez szükséges tanítói állások, lakások felmérését, a szükségletek tervezését. Ezt bizonyítja az 1947-évi kimutatás. (4 melléklet) Ugyanakkor a csoportbontás, és a létszám miatt szükséges tárgyi feltételekről, vagy az általános iskolává alakításról nem esik szó a kérdőíven. A kitöltők ennek ellenére ráírják a tanító lakás rovatba a tanterem igényt is.
3 A ramocsaházi egyházi iskolák államosítása
3.1 Előzmények
1948. június 16-án a magyar országgyűlés megszavazta - a Demokrata Néppárt képviselőinek ellenzése mellett - az egyházi iskolák államosításáról szóló 1948. évi 33. törvényt.
Az év elején született elhatározást tavasszal már nyíltan hangoztató hatalom a törvény hatálybalépése előtt elképesztő méretű média, agitációs, és szükség esetén erőszak hadjáratba kezdett. A ramocsaházi emberekre kevéssé hat a média, hiszen nem általános az újságolvasás. Az egyházak azonban megszólítják híveiket a szószékről, hangoztatva az államosítás elutasítását. Talán a legsarkosabban Mindszenti József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek körlevelei fogalmaznak, amelyekben - más lehetőség nem lévén - a nyílt politikai konfrontációval próbálja megállítani az iskolamonopólium kialakításának folyamatát. A felolvasott körlevelek kristálytisztán látják, és mutatják a valóságot, ugyanakkor kitűnik belőle a felfokozott érzelem, a felháborodás hangja. Az emberek beszélnek az államosításról, és a lakosság nagy része elutasítja azt. A ramocsaházi lakosok egy része megértette a változás irányát és célját, és tudja, hogy nem lehet tenni a hatalom ellen. Mások azonban még nem is tudnak elképzelni olyan a világot, ahol összevont általános iskola van, és nincs vallásos nevelés. Mindenki érezte, hogy itt valami jelentős dolog történik, de néhányan úgy érezték, tenni is kell valamit a sajátnak érzett iskolájuk megőrzéséért.
3.2. Agitáció és agresszió
1948. június 6.-án vasárnapra szervezték azt az agitációt, ahol csapatostól jöttek az idegen agitátorok, és szép szóval próbálták meggyőzni a lakosságot. A szemtanuk elmondása szerint kevesen voltak a katolikus templomba azon a vasárnapon, és nagy volt a feszültség. Marosvölgyi plébános nyugalomra intette az embereket, és fékezni igyekezett az indulatokat. Az agitátorokkal hamar összevitatkozott a település főutcáján egy tucatnyi katolikus asszony. Egyre nagyobb lett a tömeg, mert időközben a református istentiszteletnek is vége lett, és a hazaindulók is megálltak figyelni az eseményeket. A nézelődők között volt Mikola Istvánné is, a lelkipásztor, és a plébános nem voltak jelen. A rövid szóváltás dulakodássá fajult. Az asszonyok egy részénél husángok és botok is voltak, ezért az agitátorok menekültek a tehetetlen dühükben indulatossá vált helyi lakosok elől. A verekedés során súlyosabb sérülés ekkor még nem történt, mivel ez az akció nem volt tudatosan előre kitervelt, inkább a felindultság vezette. Szűk óra múlva megérkezett a tudatos megtorlás, teherautónyi fegyveres formájában. Az addigra már lecsillapult embereket a nézelődőkkel, járókelőkkel, valamint a hatalmat fogadni akaró helyi párttitkárral együtt kérdés nélkül verni kezdték, és hazakergették. Ez után két napig kijárási tilalom, és vallatások következtek. A kihallgatottak elsősorban a dulakodásban közvetlen résztvevők, valamint a helyi egyházak világi és egyházi vezetői voltak. Az embereket a kihallgatás előtt sorban arccal a fal felé állították, és így órákat várakoztatták. A kihallgatáson kérdések, és esetenként verések váltották egymást, amíg nem a kívánt válaszokat hallották. A megfélemlített emberek többsége a végén már szinte bármilyen vallomást aláírt.A kihallgatást koncepciós per követte, amelybe természetesen bevonták ártatlanul Marosvölgyi István plébánost, mint felbújót. A reformátusok részéről is szükség volt valakire, így Mikola Istvánnét a református lelkipásztor feleségét is bűnösnek találták. A tiszteletes felesége - az igazságszolgáltatás folyamán - a fizikai erőszaktól maradandó halláskárosodást szenvedett.
A perbefogott kilenc emberre börtönbüntetés várt. Az iskolát szélsőségesen védelmező asszonyok közül kevesen élnek már. Akik elszenvedték a pert és a börtönt, egy életre megtanulták az új rendet. Még több mint 50 év távlatából is alig mernek beszélni azokról a napokról.
3.3. Az államosítás után
Az államosítás ezek után nyugodtan lefolyt, az emberek féltek, és még beszélni sem mertek egymással. Az ellenállásnak sokkal kifinomultabb módján, a kiskapuk keresésével próbálta - mind a két egyház- legalább a kántortanítói földeket, és általában a földvagyont megmenteni. Amennyiben ezek a földek az iskolához tartoznak akkor azokat is át kellett adni. Jól példázza ezt a törekvést a református presbitérium bátor kiállása, és küzdelme, amelyet az alábbi jegyzőkönyvrészletek mutatnak be:
„…névszerinti szavazás eredményeként a következő egyhangú határozat jött létre: a ramocsaházi presbitérium a ramocsaházi református Egyházközség tulajdonát képező ingatlanokat a Magyar Államnak vételre nem ajánlja fel…” (1950 március 4.)
„…az államosító bizottság előtt… a Lelkipásztor az 1893 évi nov. 3. javadalmi jegyzőkönyvvel bizonyítja, hogy a lakás és az iskola melléképületei, és a föld nem kizárólag iskolai, hanem kántortanítói célt is szolgáltak, s mint ilyenek, a fennálló törvények, és rendelkezések értelmében nem államosíthatók…” (1950. szept. 10.)
A folyamat végeredményeként az egyházak mégis elvesztették a termőföldjeiket. Sokkal súlyosabb kár talán, hogy az addig heterogén oktatási rendszer belefutott az állami monopólium uniformizáló hálójába. A legsúlyosabb azonban azok az egyéni, és társadalmi kihatások, amellyel még évtizedeken keresztül számolnunk kell.
Megkérdezettjeim mondták: „egy tanterem volt, összevont osztályok, egyszerű körülmények és egy tanító.” A népiskola és tanítójának személye feltétlenül életre szóló nyomot hagyott az itt tanuló ma már nagyapa és dédapa korú gyermekekben.
Felhasznált irodalom:
1. Mészáros István Németh András Pukánszky Béla: Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Osiris 1999.
2. Nagy Péter Tibor (szerk.): Oktatáspolitika és vallásszabadság Állam – Egyház- Iskola a XX. században. Új Mandátum 2000
3. Valuch Tibor:Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében Osiris 2002
4. Gaál Sándor: A ramocsaházi református iskola történetéből (dolgozat)
Felhasznált dokumentumok forrása:
1. A Ramocsaházi Katolikus Egyházközség levéltára
2. A Ramocsaházi Református Egyházközség presbitóriumának jegyzőkönyvei (1950 március 4. és 1950 szeptember 10.
3. Magyar Nép napilap 1945. július 14.-i száma | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
